Nagyon fontos (...lenne...)

Abba kapaszkodunk a nap végén.
Jelenti a boldogságot, a hitet másokban, a jóban, a reményt mindenben. 

Ha pedig ekkora jelentősége van, akkor miért nem tudjuk a másikat jó szóval illetni. 
Egy-egy kedves gesztust, szívességet értékelni, és nem természetesnek venni. 

Nem elfelejteni amit kaptunk. 
 
Vagy milyen egyszerű dícsérni azt amit látunk, ha már azt nem veszik észre, hogy mit tettünk. 
Ha már kiöltözött valaki, és csinos, akkor dícsérjük meg azt. 

Nem hiába tette, jól fog esni neki. 
Ha már a másik főzött,- ( még ha nem is a legfinomabb 🙂),- legalább a fáradalmait értékeljük. 
Bár egy kedves szó az ételre is biztosan tud lenni. 
Drágám nagyon jó lett ez a sült, ez most nem is olyan szőrös, mint a múltkori. Na látjátok! 😀 Nem is olyan nehéz. 😀🙂

No de komolyan, ennek természetesnek kellene lennie. A fáradalmakat, igyekezeteket, vagy ami a másiknak jól esik, értékeljük már! 
Legalább egy köszönömmel. 

Még ha az olykor felszínes is, és üres, lásd egy 4 fogásos ebédre válaszul, amiért a másik fél napot állt a konyhában, és még órákat vásárolt. 
Úgyhogy tegyük személyessé, vegyük észre a valódi értékeit, és emeljük ki azokat, mert így fog igazán célba érni, és jól esni a másiknak.